Igencsak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk januártól azoknak a budapestieknek, akik két autót is fenntartanak. Valószínűleg sok ezer családnak kell majd az eddigi ingyenes lehetőség helyett átlagosan akár 50-100 ezer forintot is fizetnie évente azért, hogy második autójával a háza előtt állhasson. Mindez a nyáron módosított fővárosi parkolási rendelet következménye, amelyhez a kerületek kénytelenek hozzáigazítani saját jogszabályaikat.
Az egyórás parkolás díja egy BKV-vonaljegy árával megegyező, ám azt még fel kell szorozni egy, az övezetektől függő szorzóval, valamint: "akár az adott területen fizetendő egyórai várakozási díj kétszázötvenszeresével". A két kiemelt, legdrágább zónában - mint például az I. kerületi Dísz téren - a legmagasabb a szorzó, ott tehát évente kereken 150 ezer forint is lehet a második autó díja, feltéve hogy nem drágul tovább a 300 forintos vonaljegy. A következők közül a legdrágább az 1-es zóna, ilyen a Belvárosban és Bel-Budán található, beleértve több józsefvárosi és ferencvárosi utcát és utat is. A szorzó itt 1,25, alapesetben tehát ezeken a helyeken 94 ezer forintba kerül majd a szélvédőre ragasztható matrica. A legolcsóbb, 0,5-ös szorzójú zónában is számos II., III., VI., VII., VIII., IX., XI., XIII. és XXI. kerületi utca van, az alapár 37 500 forint lenne.
A rendelet szerint lakásonként legfeljebb két kedvezményes parkolási engedély adható ki, ám közülük csak az egyik lehet ingyenes, a másodikért már fizetni kell. A jogszabály a kedvezmény mértékénél az Önkormányzatok saját hatáskörébe utalja a döntést. Ez az első, elvben ingyenes engedélyre is igaz: "lakásonként az első kiadott hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke legfeljebb 100 százalék". Azaz a kerületek jövőre akár úgy is dönthetnek, hogy egyáltalán nem adnak semmilyen kedvezményt sem az első, sem a második autóra.