Belépés


Forma 1: forgalomkorlátozások
2009-07-25 00:58:00

A Magyar Nagydíjra érvényes belépővel rendelkezők ingyenesen vehetik igénybe az Árpád híd metró állomástól valamint a Mogyoród HÉV állomástól Mogyoród, Templom térig közlekedő BKV buszjáratokat.
A rendezvény ideje alatt reggel 7.30-tól az Árpád híd pesti hídfőjétől, a metróállomástól indulnak a buszok. Visszafele pedig 11 órától Mogyoród központból (Templom tér) lehet utazni.
A Gödöllői HÉV egyébként a verseny mindhárom napja alatt sűrűbben közlekedik, és ideiglenesen megáll a Hungaroring elnevezésű állomáson is.
A verseny három napján a mogyoródi HÉV-állomásig lesznek érvényesek a napi- és turistajegyek, valamint a Budapest kártya is. Ezek a jegyfajták egyébként eredetileg a HÉV-en csak Budapest közigazgatási határain belül használhatóak.

A versenypálya felé vezető utak az időmérő edzések és a versenyt megelőzően a Hungaroring felé lesznek egyirányúak, a rendezvény utcán pedig ugyanígy az összes sáv a Hungaroring irányából lesz egyirányú.
A rendezvényhez kapcsolódóan és a korábbi évekhez hasonlóan forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A nézők a 23-as jelzésű Mogyoródi csomópontnál letérve juthatnak el a pályához. Budapest irányából a 19-es km - nél létesített ideiglenes lehajtónál is lekanyarodhatnak a Hungaroringhez vezető összekötőútra. Ne feledjék, hogy az M3-as autópálya az M0 csomóponttól, a 13-as km-től csak matricával használható. (Klubrádió)

3G
Méa
mJam