|
|
|
| Hiba a tüntetésen |
utv uv 2011-03-16 17:58:00 |
 |
Rengetegen reklamáltak nálunk a sajtószabadságért tartott tüntetés napján, március 15.-én, amiért –szinte jelképesen – a Szabadsajtó utcai kamerákon nem az aktuális képeket pillantották meg. Egyesek politikai megrendelésre, a kormánytól való félelmünkre gyanakodtak, mások úgy vélték, hogy nem ébredtünk fel és még nem kapcsoltuk be a rendszert vagy csak pusztán elégedetlenségüknek adtak hangot. Ezúton szeretnénk minden kedves nézőnket megnyugtatni, hogy a kamerák pusztán műszaki hiba okán nem voltak elérhetők, semmiféle „titkos konspiráció” nem állt a háttérben. Ennek apropóján engedjék meg nekünk, hogy némi magyarázattal szolgáljunk az okokat illetőleg, valamint bepillantást engedjünk az UTV működésének kulisszatitkaiba.
Az UTV rendszere az interneten és internettel kapcsolatban fellelhető legkorszerűbb technológiákat és protokolokat használja. Hazánkban a ’90-es évek elején megjelenő internet azonban nem az élő képközvetítésekre lett kialakítva és manapság sem igazán a legalkalmasabb erre. Azonban – mint látható – meg lehet oldani, csak tudni, érteni kell azokat az eljárásokat, amelyekkel ezek a problémák megkerülhetők. Meghibásodás esetén azonban ezek az internetes technikai csökevények azonnal megmutatkoznak pl. abban, hogy a rendszer az utolsó hibátlan képsorozatot ismételgeti a javításig, cseréig - mint jelen esetben az Erzsébet híd hídfőinél.
Minden rendszer sajátosságából fakadóan időnként meghibásodik. Szerencsére legtöbbször távirányítással képesek vagyunk a problémákat orvosolni. Azonban a szélsőséges időjárási viszonyok és az eszközök élettartamának végessége miatt előfordul, hogy néhány berendezés a helyszínen megy tönkre. Ilyen esetben azonban nem tudunk azonnal javítani, cserélni, mivel a gazdaságossági szempontok nem teszik lehetővé. A kamerák villanyoszlopokon több mint 10 méteres magasságban vannak elhelyezve, melyeket csak az úttestre állított darukról lehet csak elérni. Tehát a helyszíni kivonulásokra a meghibásodott műszeren kívül autódarut kell bérelnünk, illetve hatósági engedélyt szereznünk a munkavégzéshez és a forgalom korlátozásához. A körülményeket figyelembevéve látható, hogy egy eszköz cseréjét nem éri meg elvégezni ennyi procedúra és költség alapján, tehát kénytelenek vagyunk kivárni, míg több helyszín munkái összegyűlnek. Természetesen ezen az állapoton tudunk változtatni abban az esetben, ha az UTV szolgáltatásait fizetőssé tesszük, hiszen akkor nem ezek a gazdaságossági szempontok tolakodnak előtérbe. Jelenleg az UTV-t magáncég üzemelteti saját költségén. Költségvetési támogatásban – információs közszolgáltatás ellátása ellenére sem részesülünk!
Ez úton kérjük megértésüket és elnézésüket a kellemetlenségért! |
|
|
|