|
|
|
| Védekezzen "zöld sóval"! |
utv uv 2010-12-05 13:40:00 |
 |
Idén télen már tilos konyhasót (nátrium-kloridot) használni a parkok, terek és járdák fagy- és csúszásmentesítésére a 346/2008. (XII. 30.) kormányrendelet alapján. Ezzel a fákat és egyéb lágyszárú növényeket kívánja a törvényalkotó megvédeni. Bár az úttesteket ugyanakkor továbbra is lehet majd sózni, de az autó állomány minőségének védelmében ezt is lassan kivezethetik a fagyásmentesítő módszerek közül. A só ugyanis korrodálást fokozó hatással bír, tovább rontva az amúgy rendesen elöregedett magyar járműpark állapotát.
A hazai fejlesztésű „zöld só” a jelen pillanatban rendelkezésre álló leghatékonyabb környezetbarát csúszásgátló és jégmentesítő anyag. Édesvízi mészkő granulátumból és kalcium-klorid 20%-os keverékéből áll, ami kisebb mértékben tartalmaz klorid iont, amely a korrózió fokozásáért felelős. A kalcium-klorid az egyik leghatékonyabb olvasztószer, hiszen tömény koncentrációban még -30 fokon is kifejti ez irányú képességét. Mivel feloldódás közben intenzíven hőt termel, ami akár elérheti a 60 C°-ot, ezért egyrészt felolvasztja a jeget, másrészt a saját tömegénél sokszorta több nedvességet köt meg. A hagyományos nátrium-kloridhoz képest, nem tartalmaz nátrium iont, ezért a növények nátrium – kálium egyensúlyát nem borítja fel. Az édesvízi mészkő 1-5 mm közötti szemcsenagysággal a csúszós járdafelületek érdesítését kiválóan fokozza. A hideg idő elmúltával elmorzsolódva lemosódik a csapadékvízzel együtt, vagy egyszerűen összesöpörhető. Egyáltalán nem ártalmas a fás szárú növényzetre. Hatékonyságára mi sem jobb bizonyíték, mint hogy 4-szer, 5-ször kevesebb is elég belőle, mint a hagyományos sóból, így kevésbé terheli meg a környezetet. A kalcium-klorid olvasztóképességének köszönhetően 5-ször kevesebb klorid ion kerül a szabadba, mint a hagyományos sóból.
Azonban ne felejtsük, a hólapát továbbra is nélkülözhetetlen a védekezésben. A „zöld só” felhasználásakor igyekezzünk letakarítani a frissen hullott havat, és az alatta letaposott jeges réteget egyenletesen, jól látható módon szórjuk meg. Nagyobb jégtömeg felolvasztására ismételt szórás és takarítás kombinációja szükséges.
Mivel a termék környezetbarát, ezért az UTV támogatja azokat, akik szeretnének csatlakozni a környezettudatos életmódhoz a fagyvédelem és a csuszás mentesítés során is. Ezért a megrendelések árának 5%-át mi álljuk!
A Zöld só alapvetően kétféle kiszerelésben kapható: 10 kg 680 Ft+Áfa 25 kg 1680 Ft+Áfa Átvehető készpénz fizetés ellenében: Magyar Plastiroute Kft telephelyén: Szigetszentmiklós-Lakihegy, Gát utca 4-10. (Közvetlenül az M0 halásztelki lehajtójánál) A telephely hétfőtől csütörtökig 7-16 óráig tart nyitva, pénteken 7-től 13 óráig. Ha a vásárlásnál bemondja az UTV nevét; 5% kedvezmény illeti! Amennyiben nagy tételben szeretne vásárolni, arra is van lehetőség! További információk: Tázló László műszaki vezető Magyar Plastiroute Kft. Mobil: +36-30/648-7094 Tel/fax: +36-24/475-275 tazlo.laszlo@magyarplastiroute.hu www.magyarplastiroute.hu
További balesetmentes közlekedést kívánunk! |
|
|
|